Újra elérkezve csodálatos nemzeti ünnepünkhöz szükséges végig gondolnunk, hogy amit már-már szent elődeink a nemzet programjaként 12 pontban felvállaltak, vajon megvalósult-e vagy örök szívbéli vágy, ábránd marad. Annyi bizonyos, hogy minden érték elvész, ha azt nem erősítjük meg nemzedékről-nemzedékre, újra és újra. Ma éppolyan időszerű, mint 1848 márciusában, hogy preambulumként vágyaink elé azt kell mondanunk, írnunk, hogy: „Legyen béke, szabadság és egyetértés." Szívből óhajtjuk ezt, mert fájdalmasan hiányoljuk. Enélkül a többi pont reménytelen és megvalósíthatatlan.
„Legyen béke, szabadság és egyetértés."
Ma azt mondhatjuk, hogy e pillanatban, a XXI. század első negyedén túllépve, a 12 pontnak mindegyike időszerű, nyitott és mindig megvalósítandó. Hogy mindez a sajtószabadság óhajtásával kezdődik, annál természetesebb dolog nincs. Ha nem mondhatjuk szabadon azt, ami a valóság, vagy ha nem juthatunk hozzá a sajtó segítségével az igazság elemeihez, akkor hazugságok között élünk, akkor vakságra vagyunk ítélve, akkor a tudatlanság és tájékozatlanság áldozatai vagyunk, akkor köztünk és bennünk van a zsarnokság, amely megakadályoz minket abban, hogy az Istentől ránk ruházott szabadságban éljünk.